Peter egy csodálatos képességgel rendelkezett. Emlékezett a jövőre. Ez bizony némi logikai problémával meg a téridő önmagába és vissza görbülésével járt, de ez őt nem különösebben zavarta. Az már annál inkább, hogy nem tudta pontosan hogy mit is csinál éppen. Illetve de. Pontosan azt tudta amit éppen akkor csinált. De hogy utána, vagy előtte fog vagy csinált e micsodát vagy épp semmit, azt nem.
Ez az életben sokszor hozta kellemetlen helyzetbe. Például amikor majd fél órát állt a párizsik előtt, mert nem tudta hogy még nem kért 20 dekát abból a finom pulyapárizsiból, hanem majd csak fog. Illetve nem fog, mert protézise volt. Még fiatal korában közelebbi ismeretségbe került egy baseball ütővel. Szerencsére akkor még csak a tejfogai hullottak ki.
Aztán felcseperedett és amint az összes maradandó foga kint volt, a sors úgy érezte, feltétlenül be kell mutatnia Peti újdonsült fogsorának Manci néni begóniáját. Cserepestül, természetesen. Az eredmény majdnem a teljes fogsor elvesztése és egy közepes állkapocstörés, némi ficammal és zúzódással. 
A sors iróniája, hogy a műtéte után úgy ébredt fel, hogy a birtokában volt ennek a nagyszerű képességnek. Eleinte utálta. Főleg a párizsis eset miatt (ami végül úgy végződött hogy elvett egy rúd párizsit és otthagyta a pénzt érte [mellesleg a párizsit nem bírta megenni, úgyhogy oda kellett adnia a szomszéd kutyájának {a kutya nagyon örült neki, bár az ajándékpárizsi megtáplálkozása után enyhe alhasi fájdalmakról panaszkodott}]).
Elhatározta hát, hogy meg tanulta irányítani majd a képességét. Ez eleinte nehéz lesz de ő mindent meg fog tett. Szorgalmasan fog gyakorolt és napról napra ügyesebbé válni. 
Céljához egy keddi napon ért el.

To be continued...