Túl távoli hegyeken, óceánokon , s még azon is túl, olyan messze, hogy még én sem tudom hol, élt egy bögyörő, Bögyörő Béla. Olyannyira élt, hogy aki meglátta, abban a minutumban szörnyethalt. Békésen éldegélt otthonába bögyörő falván, feleségével Mrs Bögyörő Brünhildával. Bögyörő Béla kedvenc elfoglaltsága, hogy a kályha mellett ül. Egy nap ült a kályha mellett, és söndörgette fülcimpáját. Olyannyira söndörgette, hogy végül gondolt egyet, és leesett. Nézi Béla, most mit évő legyen. Talán ragassza vissza, vágja le a másikat, esetleg nyaljon mormotaszőrt , hogy visszanőjön? Átgondolta a lehetőségeket, és végül arra a következtetésre jutott, hogy nincs ragasztója, a másik fülcimpáját levágni fájdalmas, és mormota föld pedig hetedhétországon is túl van. Gondolkozott erőltette elméjét, s végül kipattant fejéből egy ötlet, majd lett belőle még egy, majd még egy, és még egy, még végül annyi ötlet pattant ki a fejéből, hogy önnáló életre keltek. Béla annyira elgondolkozott, hogy nem vette észre amint az ötletei kisurranak egyenesen a konyhába ahol felesége éppen kenyeret dagasztott. Amint Brünhilda fölsikoltott ijedtében Bögyörő Béla is föleszmélt, és kirohant a konyhába megnézni a sikkantás forrását. Kellet neki pár perc mire fölfogta, hogy az ötletei ijesztették meg nejét, s egyből nekiállt kikergetni őket a házból, Megfogta a hozzá legközelebb eső tárgyat, egy mammut keltetőt, és az ötletek felé vágta. Jaj lett nagy ijedség köztük, és futottak amerre tudtak, de Béla nem hagyta annyiban, és utánuk eredt. Volt már dolga korábban is ötletekkel, s tudta hogyan bánjon el velük. Üldözte őket még egy sötét erdőbe nem értek. Béla elővette zseblámpáját, és kereste , hogy hol van, s beletelt jó néhány percbe, mire rájött, hogy ott van ahol éppen áll, ezért leült. Nagy bánatára még mindig ugyanott volt, s mivel az ötletei elfutottak, nem tudta mit kezdjen magával. Órákon keresztül ült és söndörgette a megmaradt fülcimpáját, mikor hirtelen egy teve jött vele szembe. Aszondja neki a teve.
- Én vagyok a teve. - és azzal a lendülettel el is futott.
Ekkor hirtelen új ötletek kezdtek termelődni Bögyörő Béla agyában és a teve után futott, de nem találta sehol. Ment mendegélt, olyannyira, hogy lábáról kezdett hámlani a bőr. Ekkor sopánkodni kezdett.
- Ó bárcsak itt lenne az én Brünhildám, s bekenné lábam az ő csodakenőcsével
S láss csodát megjelent Brünhilda, és bekente csodakenőcsével Béla lábát, majd hóna alá csapta férjét és hazablattyogott vele, és leültette a kályha mellé , hogy újból erőre kapjon mert kimerült, volt és beteg már a sok stressztől. Brünhilda főzött neki erőlevest, de sajnos túl erős volt, és kihívta egy szkanderpartira Bélát. Béla kimerültségében, és betegségében úgy megijedt, hogy meghalt. A falu nagy örömujjongásba tört ki mert nem kellet már bekötött szemmel járniuk, hogy ne halljanak meg ha ránéznek Bélára.
A tanulság: jobb félni mint megijedni. Abba nem lehet belehalni.
