Hirtelen valami zaj töri meg a lépcsőház csöndjét. Valaki kinyitotta az ajtót, s elindult lefele a lépcsőn. Az üres lépcsőház csak úgy kongott a a döngő léptek zajától, s valahol egy csecsemő is fölsírt, majd hangos kárumkodások jelezték, hogy ezzel a szülők délutáni álmai is a végére ért. A zajongó odaért a lifthez s amint kinyílt az ajtaja beszállt, és elkezdte magát nézni a lift tükrébe. A tükörben egy szeplős arcú, vörös, hosszú hajú férfi nézett vissza rá. A szeplők olyan sűrűn borították az arcát, hogy gyakran azzal szórakoztak kiskorában bátyjai, hogy pontösszekötős játékként használták  arcát. Mikor leért a lift a szeplős férfi enyhe rázkódást érzett veséje körül.

- Ó a vesém- mondta, s maga mögött hagyta a liftet , majd azzal a lendülettel úgy megrántotta a a bejárati ajtót, hogy az majdnem kijött a falból, de nem nyílt ki. Ekkor rájött , hogy az új házirend előírja, hogy a bejárati ajtót kötelesek bezárni a lakók. Elővette kulcsát, és belehelyezte a zárba, majd precízen kinyitotta, s örülve saját sikerének folytatta útját az utcán. Szeretett séta közben gondolkozni, s észre se vette amikor belemélyedt gondolataiba. Cupp. Cuppant valami. A szeplős férfi körbenézett, szemöldökét összeráncolta, és kémlelte az utcát, hátha valaki meg akarja váratlanul  puszilni. Mikor a nyaka elfáradt, fejét leszegte, és meglátta a cuppanó hang forrását. Egy jól megtermett , valószínűleg kutyától eredendő bélsár ragadt a cipője orrára, majd onnan egy kicsit áttért a talpára is. A férfi feje vörösre váltott, és keresett egy tárgyat amin  le tudná kaparni legalább egy részét a  nemkívánatos anyagnak.  Meglátott egy korlátot. Szép piros, a lehető legtökéletesebb választás egy kaparáshoz. Nekiállt kaparni , de a nagy kaparászás közepette nem vette észre a háta mögött közeledő kutyát. Rőt vérben forgó szemei elárulták, hogy semmi jóra nem számíthat, nyilván, vagy nagyon éhes volt, és egy kis emberhúsra fájt a foga, vagy mosószer ment a szemébe. Mikor a szeplős férfi meghallotta a kutya közeledtét már késő volt. Az állat rákullantott másik cipőjére. A férfi üldözőbe vette a kutyát, hogy ellása a baját. Üldözte az állatot utcákon át, még egy sikátorba sikerült beszorítania. Fülét farkát behúzta szegény kutya, és szeme színe is szolidabbá változott. Erre a szeplős megenyhült, és meg akarta simogatnia kutyát. Amint a kutya hátához ért a keze, felvonyított ( mármint a kutya nem a férfi) a sikátor sötétjéből hirtelen egy tucat rőt, vérben forgó szemű fajtársa ugrott elő. Nyilván ezeknek is az éhség gyötörte a gyomrát vagy mosószer ment a szemükbe.  A szeplős férfi hátrált, amíg a falhoz nem ért. A szívverése az egekbe szökött , és menekülni próbált, de nem tudott. A kutyák hirtelen megfordultak, és ánuszukat mutatták az ember felé. A szeplős férfi érezte szájában a kesernyés ízét az enyhén plazma állagú szarnak, majd onnan lefojt a ruhájára, és addig meg nem állt, még a földre nem ért a nadrágján keresztül. Mikor a kutyák befejezték a tüzelést továbbálltak, és otthagyták a sikátor közepén, nyakig anuszváladékban a férfit. Fölállt, majd szépen hazafelé vette az irányt. Otthon letusakodott, majd kiült a konyhába és nekiállt megenni a reggeli maradékát. Aznap ünnepélyesen megfogadta, hogy esküdt ellensége lesz a kutyáknak.

megjegyzés: az imént leírt történetnek annyi értelme volt, mint medvehájat fókazsírral kirántani