egy végtelen sok szobás hotel akkor is tud végtelen sok vendéget fogadni még, ha a hotel tele van.
1=0,999...
a fekete lyuk mindent elnyel, nem juthat ki belőle SEMMIEN információ. Honnan tudunk akkor a fekete lyukakról?
Ha a világegyetem végtelen, tehát végtelen csillag van mindenhol, miért nem fehérnek látjuk, miért fekete?
Ha visszautazom az időben, és megölöm az apámat még csecsemőkorában, akkor én nem fogok megszületni, tehát nem tudok visszamenni, hogy megöljem őt. Így meg fogok születni.
"Most hazudok." Akkor mégis most mivan?
Tartalmazza-e az összes önmagát nem tartalmazó halmaz halmaza önmagát?
Ha mindenki vagy maga borotválkozik, vagy a borbély beretválja. Ki borotválja a borbélyt? Jó, jó igen, egy másik borbély. De azt a borbélyt ki borotválja?...
Zénón nyolc lábnyira áll egy fától, kezében egy követ tart. A követ a fa felé hajítja. Ahhoz, hogy a kő eltalálja a fát, először meg kell tennie a köztük lévő távolság, azaz a nyolc láb felét, ehhez pedig valamennyi időre van szüksége. Ezután még mindig hátra van négy láb, ennek megtételéhez pedig először ennek a felét, vagyis további két lábat kell repülnie, és ehhez ismét adott idő kell. Ezután további egy, majd fél, majd negyed lábat kell megtennie, és így tovább a végtelenségig. Zénón következtetése: a kő sohasem éri el a fát.
Itt egy repülő nyílvesszőt kell elképzelnünk. Bármely időpillanatban a nyíl a levegő egy ismert pontján tartózkodik. Ha ennek a pillanatnak nincs időbeli kiterjedése, akkor a nyílnak „nincs ideje”, hogy elmozduljon, tehát nyugalomban kell, hogy legyen. Hasonló logikával belátható, hogy az ezt követő pillanatokban is nyugalomban van. Mivel ez az idő bármelyik pillanatára igazolható, a nyílvessző egyáltalán nem mozoghat: a mozgása csak illúzió. Zénón ez alapján azt állítja, hogy a mozgás csak illúzió, valójában nem létezik, így tehát sebességről sincs értelme beszélni, sem annak határértékéről.
Ha a hajó minden elemét már legalább egyszer kicserélték, akkor vajon még mindig ugyanaz a hajó-e?
Meddig homokkupac a homokkupac, és mikortól különálló homokszemcsék?
Az emberek gyakran a céljukkal ellentétesen cselekednek, egyre távolabb kerülve attól, amit megpróbálnak elérni.
Az ember sohasem lehet mentes minden vezérléstől, mert ha az, akkor önmagát vezérli.
A gonosz létezése ellentmondásban van egy mindenható és gondoskodó isten létével.
Mi történik, ha a megállíthatatlan ágyúgolyó feldönthetetlen oszlopnak ütközik?