Már készült aludni, amikor a fal mögött egy hangos koppanás hallatszott. Na, kezdődik – gondolta B. úr. – A szomszéd levette az egyik cipőjét, és a padlóra ejtette. Most addig nem fogok tudni elaludni, amíg le nem veszi a másikat is, arra meg várhatok.
Hogy megkönnyebbült, amikor kisvártatva meghallotta a második koppanást! Újból elaludt, amikor a fal mögött egy harmadik koppanás hallatszott, és elűzte az álmát. Ez váratlanul érte. Lehetséges, hogy a szomszédomnak három lába van? Lehetetlen! Tehát visszavette az egyik cipőt, aztán megint levetette? Kevéssé valószínű. Tehát minden bizonnyal ketten vannak. És kezdődött is a gyötrelem, pontosan úgy, ahogy előre láttam. Egyedül a remény tartotta benne a lelket, hogy egyszer majdcsak leveszi a másik cipőt. Telt múlt az éjszaka, de a másik, vagyis negyedik koppanást se akkor, se később nem hallott.
Egész éjjel le se hunyta a szemét, reggel pedig teljesen kimerülten ment le reggelizni. Találkozott a szomszéddal. Kereste a másikat is, de nem volt vele, egyedül jött. Az a másik biztosan részegen aludt el, és azóta is fél cipőben hortyog.
– Magánál vannak egerek? – szólította meg a szomszéd. - Mert nálam vannak. Olyan zajt csaptak, hogy kénytelen voltam hozzájuk vágni a cipőm, hogy abbahagyják.
Azóta B. úr abbahagyta a logikus gondolkodást. Egyetlen hülye egér erősebb az egész logikánál, a logika pedig csak értelmetlenséghez vezet. Felesleges gondolkodni.