threeh tenorz blogja

Minap az utcán sétálva megláttam egy sajtkrémet. Szomorúan állt ott ahol volt. Néztem egy darabig majd hirtelen megindultam felé. Amint egyre közelebb értem a sajtkrém is egyre nagyobbnak tűnt. Fura ez a világ - gondoltam. Odahajoltam hozzá, és a szemébe néztem, s nagy meglepetésemre megszólalt, hogy szia. Éreztem, hogy valami nincs rendjén. Köztudott, hogy a sajtkrémek nem beszélnek. Ebből arra következtettem, hogy ez nem egy közönséges sajtkrém. Gondolataimat továbbfűzve rájöttem, hogy ha nem egy átlagos sajtkrémről beszélünk, akkor az ízének is különlegesnek kell lenni. Teljesen véletlenül volt nálam egy banán, és egy kenyér. Megfogtam a banánt, és megettem. A banán finom volt. A kenyérrel már óvatosabban bántam el. Megfogtam a sajtkrémet, majd rákentem a kenyérre. A sajtkrém nem igazán ellenkezett, csak odalegyintett egy viszlátot, és már el is tűnt az emésztőrendszer legsötétebb bugyraiba , a kenyérrel együtt. Vártam néhány másodpercet, még az ízlelőbimbóim fölfogták, a sajtkrém ízét, s rá kellet jönnöm, hogy nem finom. Megfogadtam, hogy sose eszek több beszélő sajtkrémet.